Tudtam, hogy ez nem amolyan hivatalosan ünnepélyes, félszeg-kínosan lámpalázaskodó, „kiállós” ünnepély lesz. A kedd este azonban ennél sokkal, sokkal többnek bizonyult. Már attól is különleges volt, hogy Ákosnak talán most sikerült életében először nem teljesen felfednie a titkot, a meglepetést.
Tizenhét székből állt a belső kör, Tancival együtt ennyien vannak az első osztályban. A külső kör valamivel népesebb, itt foglaltak helyet, csemetéik mögött a szülők – lehetőleg apa is és anya is, a Tanci nagyon kért, próbáljuk meg, hátha sikerül így összehozni. A teremben félhomály, két sarokban egy-egy gyenge éjjelilámpa ég, a székkörök hangulatos „szigetecskét” zárnak közre, alig látszik, mi van ott, gyertyák, fonott kosár dereng. Elkezdődik az adventi mese…
Négy szülőből angyal lesz, ők is elolvassák a négy adventi vasárnap üzenetét. Az egyik angyal igencsak elérzékenyül. A másik ujjbegyén az angyalbábocskával inkább vidám-gyerekesen mesés-komolyra veszi a figurát. Gyerekeink a kör közepén álló „szigetecskéről” kikeresik a megfelelő bábokat, azokkal együtt, szinte teljesen oldott lelkiállapotban mesélik el a születés történetét. Meghallgatjuk az ajándékozó kiscsillag meséjét, majd megkapjuk a kiscsillag szülőknek szánt ajándékát: az elsősök saját kezűleg készített színes gyapjúangyalkáit. És egy játékot, azzal a használati utasítással, hogy a vakációban együtt játsszunk vele. Egy fából készült logikai játék, alig várom, hogy hárman nekiessünk.
Apróságaink számára is eljött a kiscsillag. Ők meséskönyvet kaptak – ezt is együtt forgatjuk majd – édességgel, gyümölccsel, egy kis társuk pedig mindenkinek piros ládikót készített papírból, benne cukorkával és egy színes üzenettel.
Énekeltünk is együtt. A meglepetéseknek még mindig nem értünk a végére. A Tancinak ugyanis van egy sötétzöld és mélylila selyemmel gazdag-ráncosan bevont varázsládikója. Abban rejtegeti a legnagyobb ajándékot. Megengedi, hogy családonként belenézzen az, aki szeretne. Utolsóként nézünk bele. Székre ülünk, a Tanci elénk helyezi a ládikót, majd felnyitja a tetejét. Három kíváncsi-nevető arc néz vissza ránk: az Ákosé, az Árpié meg az enyém. Az advent, a karácsony igazi ajándéka – kis családunk. És mert a sors kegyelméből hosszú ideje valami tökéletesfélével határos boldogságban élünk együtt mi hárman, azóta is tele van a lelkem ezzel a páratlan ajándékkal.
