Bocsánat

Sírva, mélységes felháborodással érkezik haza Ákos a szomszéd kislányoktól, akikkel az utóbbi időben iskolásdit szoktak játszani. Ez kérem, nem amolyan játékiskola, komoly tanulás folyik ott: a negyedikes S.-től már megtanulták a római számokat, a tizenhárom aradi vértanú is sorra került. De van ott tornaóra is, rendesen. Nos, ebből a paradicsomi helyzetből robbant be a levegőhöz is alig jutó két lábon járó felháborodás: S… két feketepontot adott! Természetesen igazságtalanul. Merthogy a kisdiák teljes odaadással, a szabályok pontos betartásával játszotta diákszerepét. És mégis jöttek a feketepontok. És ez kibírhatatlanul fájt. Annyira, hogy inkább hazajött a vágyva-vágyott gyerektársaságból. Ami persze szinte azonnal máris hiányzott. De méltóságát és érzékeny kis lelkét úgy megbántották, hogy hát nem lehet efölött csak úgy ukmukfukk átsiklani, mintha mi se történt volna, és tovább játszani felhőtlenül. És ott is volt a nagy dilemma: „Most vajon hogy tudjak megbocsátani nekik?!...”