csütörtök, szeptember 25, 2008

Alternatív-hagyományosan elemiben

Nem tudok eléggé örvendezni azon, hogy hallgattam ösztöneimre és az ismerősök tájékoztatására, és éppen ezt a tanító nénit választottam, az Apáczaiban. Ha lettek volna is kételyeim, a múlt heti szülői értekezlet mindet eloszlatta volna. Íme, hogyan lehet fejlődést szolgálóan gyermekbarát, és talán sok bevallottan alternatív oktatást nyújtó intézménynél is alternatívabb egy hagyományos, „állami” iskola, osztály, tanító.

Már az első pillanatokban behódoltam :) A kezdeti tízperces várakozási időben ugyanis a tanci egy kis zenét ajánlott, a cd-ről futó klasszikus zene ebben a túl hosszú napok óta tartó felhős-esős-szürke időjárásban „megmelegíti a lelkünket” címszó alatt. Az enyémet megmelegítette.

Egyre fokozódott az örömöm, ahogy a tanci ismertette oktatási módszerét. A gyerekeket minden reggel az ajtóban fogadja, mindegyikkel kezet fog, köszöntik egymást, és egymás szemébe néznek, így növekedik a gyerekekben a bizalom az „idegen tanci” iránt, aki ugyanakkor azonnal érzékeli diákjainak napi hangulatát. Napot kezdő mondókájuk is van, majd mindenki mesél egy kicsit magáról, például arról, mit álmodott az éjjel, vagy mi történt vele azóta, hogy előző nap elváltak. Közben a tanci a gyerekek körében, egy szabad padban foglal helyet (ezt később egyszer meglestem...).

A tanci mindennap mond a gyerekeknek egy mesét, gyertyafénynél. Ákos értetlenkedve jegyezte meg, hogy a többiek nem hallgatják türelmesen. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy nem minden anyukának-apukának van ideje mesét mondani-olvasni a gyerekének, ezért nem szokták meg a meseolvasást, nem tudják, mit kezdjenek ezzel. Szerencsére Ákos nagyon kedveli, a mese végén a gyertyaláng kioltását is különösen szereti, ez felér egy kitüntetéssel.

Házi feladat. A diákok réme. Hát itt is van belőle. Első nap például azt kapták, hogy rajzoljanak egy egyenes meg egy görbe vonalat. Ilyen sokat. És sok színes ceruzát (a gyermekkézhez barátságosabb vastagabbik fajtából), meg viaszkrétát kellett vinniük a sima lapú nagy füzethez. Napokig aztán egyenes és görbe vonalakból álló alakzatokat rajzoltak, a házi feladat a háttér fantázia szerinti kiszínezése volt. A házi feladatot senki sem jegyzi fel valahova, a gyerekek észben tartják. Ha elfelejtik, az sem baj, a tanci nem haragszik, és nem ad elégtelent, feketepontot. A mulasztó az iskolában pótolja be a házit, miközben a többiek sem ülnek tétlenül: valamivel foglalkoznak vagy a tanci valami érdekeset mesél nekik – elég büntetés ez a mulasztónak, hogy csak félig-meddig vehet részt a közös történésben. A tanci megmagyarázta nekünk, szülőknek, hogy miért nem fog sok házi feladatot adni a gyerekeknek. Nem kell majd egész oldalakat teleírniuk minden tantárgyból külön-külön, elég ahhoz néhány sor is. És megkért: segítsünk gyermekeinknek a házi feladat elkészítésében – ha egy-két-három alkalommal diktáljuk nekik a fogalmazást, az ötödiket már egymagukban írják majd meg. Ez tökéletesen egybecseng azzal, amit a széles körben elismert szaktekintély, Vekerdy Tamás kolozsvári látogatásakor tartott előadásán is elmondott, és már akkor nagyon logikus és szimpatikus ötletnek tűnt.

A tanci külön megkért, ne akarjunk tökéletes hurkákat és pálcikákat a füzetbe, ne írassuk újra meg újra a házi feladatot, nem baj, ha „kimegy” a sorból az a hurka, azok a vonalak pont úgy a legtökéletesebbek, ahogyan egyik-másik apróság lerajzolta. Ehhez játszottunk is: mindenki kapott egy lapot, arra egy sor vonalkát kellett rajzolni, miközben a tanci folyamatosan erélyes hangon mondta: egyenesen, egy egész sort, ne menj ki a vonalból! Huhh, nem büszkélkedünk azzal az egy sorral, az biztos. Türelemre kért a tanci: ő nem siet, mi se akarjuk, hogy a gyerekeink szoros határidőre megtanuljanak írni-olvasni. Megígérte, meg fognak tanulni mindent, egyénre szabott tempóban. Én elhiszem neki, minden további nélkül. És azt is tudom: nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, magukban jobban bízó, szilárdabb tudással rendelkező kiskamaszokká cseperednek gyermekeink.

A rajzórát és a kézimunkát összevonják: egyik héten két rajz lesz, másik héten két kézimunka, így nem kell kapkodni, sietni, bőven jut idő befejezni egy-egy kis alkotást. Hasznos, gyakorlatias és nagyon barátságos megoldás. Kötni is megtanulnak... ezen jót kuncogtunk. Igen – nagy, fából esztergált kötőtűvel. (Egyébként a könyveket-füzeteket sem műanyag borítóval, hanem a sokkal barátságosabb papírral vontuk be.) A négy lány mellett mind a tizenegy fiú is megtanul kötni. Amellett, hogy fejleszti a koncentrálóképességet, a türelmet, a kéznek és csuklónak az írás elsajátításához szükséges finom mozgásait, nagy segítséget jelent az írás megtanulásában, hiszen a betűket is úgy kapcsoljuk egymáshoz szavakká, ahogyan a kötésben egyik szemet a másikhoz.

Hetente két szülővel négyszemközt beszélget a tanci, ez megint nagyon tetszik. Szülői értekezlet eleinte havonta lesz. Ott néha rajzolni fogunk, hiszen mindent ki kell próbálnunk, amit a gyerekeink is. Ezért kötni is fogunk :))))) Oda az apukákat küldjük...

*
Most derült ki, a tancink – akinek egyébként becsületes neve Laczkó Erzsébet – a Waldorf iskolában is tanított, innen hozta hát az alternatív, gyermekbarát pedagógiai módszerek iránti elkötelezettségét. Az Apáczai nagyon jól járt vele, s meggyőződésem, ha a szerénység nem lenne, sokkal többen tudnának ennek az iskolának a „rejtett kincseiről” (van még itt hasonló gondolkodású tanító), és többen íratnák ide a gyermekeiket.

Nincsenek megjegyzések: