14 óvodás és négy felnőtt kísérő – gyerekjáték lesz az első úszólecke! Szép kettes sorban elindultunk a húszperces sétára az uszodáig. Gidres-gödrös járda, sár, pocsolyák, kioldódó cipőfűző, a „kötelező” sétában igen hamar fáradságra panaszkodó apróságok, szemerkélő eső, néhány kóbor kutya. Mint kiderült, ez volt az uszodai látogatás legegyszerűbb része.
Az uszoda öltözőfülkéit kettesével vették birtokba az óvodások. Nagy gonddal elhúzták a függönyt, és kezdődött az átöltözés. Röpke negyedóra alatt sikerült mindenkinek ledobni a ruhácskákat, felhúzni a fürdőruhát, tenni egy utolsó látogatást a mellékhelyiségben, majd nyakba kanyarított törölközővel, gondosan úszósapka alá rejtett fürtökkel csatasorba állni, az első úszóleckére készen.
Ekkor érkezett egy csapat diáklány. Mikor az utolsó óvodás is eltűnt a medence felé vezető folyosón, egyikük megkérdezte, bemehet-e az öltözőbe. Csodálkozva benézek, vajon miért kérdezi: padon, fogason, pad alatt egy-egy zokni, sapka, nadrág, póló, pulóver, kabát, cipőcske... Találomra gyömöszölöm be a ruhákat a két hátizsákba. Hátravan még néhány öltözőfülke...
Végre a padra huppanok, s arról ábrándozom, milyen jó, hogy mindig örökmozgó, de az utóbbi időben a felismerhetetlenségig elcsintalanodott csemetém végre úszással vezetheti le felesleges energiáját! Alig félórácskát olvasgatok, s már jönnek is kifelé dideregve, csapzott hajjal az uszoda élményeitől vidáman csivitelő óvodások. Még egy gyors zuhanyozás és osztogathatjuk a hátizsákokat. Szerencsére a gyerekek felismerik saját cuccaikat, de még így is tanácstalan forgolódás veszi kezdetét: hol a zoknim, hol a nadrágom, nem találom a bugyimat, nincs meg a cipőm... Négyen 14-felé igyekszünk hasznossá tenni magunkat, szerencsére az öltözőben kánikula van, így nem áll fenn a veszély, hogy a nedves úszónadrágos apróságok megfáznak (az egyik gyerektől a másikig rohangászó felnőtteken viszont már patakzik a víz). Lassan mindenkire felkerül néhány ruhadarab, szerencsére a nadrággal-blúzzal a nagyobbak már egyedül is boldogulnak. 14 fejecskén szárítunk hajat, egyesek már a dzsekijüket is felvették, más még meztelen... És az öltözőben való összevissza mászkálás közben mesélnek, mesélnek, dől belőlük a szó a sok vízről, a lubickolásról, a medencéről, ahol – az úszás elsajátítása felé vezető göröngyös úton az első lépést megtéve – már tudnak lábujjhegyen állni, ezt képzeljük el. Roppant éhesek, s mint talán még soha, örülnek, hogy az óvodában finom ebéddel várják őket. De addig még hosszú sétát kell tenniük. Ásítoznak. Ma nem kell nekik sok mese a déli alváshoz. Utánuk intek, visszaintegetnek. Útban a város felé elismerem: óvónőnek-dadának születni kell. Másnap alig hiszem el – egyetlen zoknicska sem hiányzott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése