Ákosnak lyukas a foga. Szörnyû! Az injekcióval együtt járó tûszúrástól õ is, az apukája is nagy egyetértéssel irtózik. Felidézem az apukája fogászati élményeit, például, amikor a rendelõbõl szaladt el, vagy mikor kezelés közben az ájulás környékezte – és már fogom is a fejem: ilyen genetikai örökséggel hogyan fogom rávenni az én alig ötéves kisfiamat, hogy önszántából felüljön a (neki) magasból aláereszkedõ fogorvosi székbe, és teljes kiszolgáltatottsággal még kis száját is kitátsa az idegen fehér köpenyes néninek!
Egyszer már próbálkoztunk fogorvos-látogatással. Akkor csak elkísért a rendelõbe; körülnézett ugyan, de nem volt hajlandó kipróbálni azt a széket. Most kolléganõm ajánlott egy doktornõt – mellette szólt, hogy négyéves kisfia van (tehát ért a gyerekek nyelvén, gondoltam), és persze az is, hogy románul többnyire csak hallgatni tudó fiammal nyelvi akadályok sem álltak fenn, hiszen a doktor néni magyar.
A lehetõ legnagyobb szakértelemmel igyekeztem elmagyarázni, hogy mi fog történni a fogorvosnál, hogy egyáltalán miért kell a lyukas tejfogacskát kezelni, hogy bizony talán még egy kicsikét fájni is fog. A doktor néni megnyugtatott: ha Ákos nagyon tiltakozna, nem erõltetjük, hanem az elsõ találkozás alkalmával csak ismerkedünk, és majd kapunk egy másik idõpontot a kezelésre. Apuka erre hitetlenkedõ iróniával kijelentette: no, akkor elsõ tíz alkalommal csak ismerkedni fogunk, 11. alkalommal pedig majd erõvel nyitjuk ki a száját. Hát bizony, nem kis aggodalommal nyitottam be kedden a rendelõbe.
Apukával ketten a fogorvosi szék mögötti díványra telepedtünk, ma itt Ákos a fõszereplõ (máskor talán nem õ az?!). A kommunikáció azonnal beindult, doktor néni profi anyukaként mutatta be a rendelõt, kérdezõsködött óvodáról, kedvenc édességekrõl, válaszolt az ötéves bohókás-világfelfedezõ kérdéseire.
Feszülten vártam a pillanatot, amikor hellyel kínálja – a Székben. Ez a pillanat is eljött. Ákos elsõ kérésre felkapaszkodott! És azonnal kinyitotta a száját, és szinte hivalkodva magyarázta lyukas foga történetét. Doktor néninek pedig természetesen meg kellett magyaráznia, hogy mire való az a kis tükör, amit a szájába dug, hogy mit fog csinálni azzal az ijesztõen szúrós kinézetû fém-fogpiszkálófélével, hogy ebbõl a „pisztolyból” víz lövell, a másikból levegõ, majd azt, hogy miért kell annyit fúrni a fogát, hogy mit tesz majd a lyukba – és doktor néni végtelen türelemmel hallotta és válaszolta meg az összes kérdést. Sõt, doktor néni azt is megtette, hogy a rémes fúróval elõbb a becses páciens ujjacskáját csiklandozta meg, csak azután a fogát. És doktor néni kézitükröt adott a páciens mancsába, hogy az idõrõl-idõre megcsodálhassa gyógyuló fogacskáját. És doktor néni azt is eltûrte, hogy a kezelés végén a bátor hõs csúszdának használja a széket, úgy távozzon belõle. És doktor néninek sikerült elérnie, hogy azóta Ákos unszolás nélkül naponta kétszer fogat mos, és alig várja a következõ látogatást, amikor doktor néni védõréteggel vonja be a tejfogacskákat.
Mondhatom: apuka megkönnyebbülve, és kissé megszégyenülten hagyta el a rendelõt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése